DIENES ATTILA

ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ

20 évvel ezelőtt kezdtem el vállalkozni, méghozzá kereskedőként.

Cégeket futtattam fel, majd adtam el. Ekkor kezdett el érdekelni a szervezetfejlesztés. Elkezdtem megtanulni, hogy egy szervezet miből áll, hogyan működik és miként lehet azt teljesen ideálissá tenni. Tanultam Angliában, Amerikában és még sorolhatnám. Miután megtanultam minden kis apró részletét egy vállalkozás sikeres működésének, akkor döntöttem úgy, hogy konzultáns leszek. Azaz cégekkel fogok együttműködni, közösen dolgozni, hogy az a cég a lehető legmagasabb szintet tudja elérni.

Ennek már 13 éve, és azóta több mint 15.000 cégvezető szavazott nekünk bizalmat és képződött nálunk. Mára pedig oda jutottunk, hogy amikor egy cégben elkezdjük az együttműködést, akkor már 1 év alatt teljesen stabillá tudjuk azt tenni. Ennek eredményeképp a vezetők nem lesznek stresszesek, nem küzdenek időhiánnyal, illetve a munkatársaik motiváltak és hatékonyak lesznek.

SZUPERKÉPESSÉGEM:

Bárhol és bármikor kiszagolom, hogy hol van még utolsó méz. Akármilyen hülye ötletet ki tudok találni.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

E-mail cím: attila@dma.hu

Telefonszám: 06 20 333 3363

PINCZÉSNÉ SITÁR BEÁTA

PÉNZÜGYI OSZTÁLYVEZETŐ - MENTOR

5 éve erősítem a DMA csapatát. Ezalatt az idő alatt elértem, hogy az ügyfeleink mosolyogva fizessenek nekünk, akármennyi összegről is legyen szó! Ezen felül, ha együtt fogunk működni, akkor Én fogom a céged hitelképességét hétről-hétre mérni, hogy teljesen irányítani tudd a céged! Ezért is vagyok mentor!

SZUPERKÉPESSÉGEM:

Bármilyen mennyiségű pénzt el tudok fogadni.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

E-mail cím: bea@dma.hu

Telefonszám: 06 20 217 6838

DIENES MARTIN

KÖZÖNSÉG KAPCSOLATTARTÓ

16 évesen könyvet írtam a fiataloknak, ami már az első évében bestseller lett Magyarországon. Ezen felül már háromszor futottam körbe az országot azért, hogy a fiataloknak egy drogmentes jövőjük legyen és több 20.000 fiatalnak segítettem személyesen.

Most 18 éves vagyok és egy éve erősítem a csapatot! A cég ismertté tételén, innovációin és brand-jén dolgozom. Illetve az Én területem a CégTeszt is. Remélem, hogy Veled is együtt fogunk működni!

SZUPERKÉPESSÉGEM:

Azt adom el neked, amit csak szeretnél. CT-t készítek cégekben, mégse vagyok orvos.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

E-mail cím: martin@dma.hu

Telefonszám: 06 31 328 0800

KŐHÁZI KONRÁD

ONLINE MARKETING - MENTOR

Imádok az online térben kóborolni. Szeretek új dolgokat felfedezni és azokat adaptálni a cégünkre, ezért is felelek Én az online marketingért.

Ezen felül a munkatárs megtalálás az, amiben segíteni fogok Neked.

SZUPERKÉPESSÉGEM:

Az egyszerű feladatokból is bonyolultat csinálok.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

E-mail cím: konrad@dma.hu

Telefonszám: 06 70 671 9382

VÉGSŐ BALÁZS

ÚJ-KÖZÖNSÉG KAPCSOLATTARTÓ

Nemrégen dolgozom a DMA-nál, viszont azt teljesen tisztán látom, hogy pontosan merre is haladunk így közösen, és még mennyi hatalmas akadály van előttünk, amiket gyerekjáték lesz leküzdeni!

Én foglak felhívni, ha úgy döntesz, szintet szeretnél lépni a vállalkozásoddal, és nagyobb stabilitást szeretnél elérni.

Várom a jelentkezésed!

SZUPERKÉPESSÉGEM:

Mindig mindenkit mindenhol meg tudok csörgetni.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

E-mail cím: balazs@dma.hu

Telefonszám: 06 30 627 9172

KÜLDETÉSÜNK AZ,

hogy elérd a nagyobb stabilitást és a több szabadidőt, azonnal alkalmazható eszközökkel. Személyes törődéssel, odafigyeléssel azokra a nehézségekre adunk megoldást, amik a legjobban visszafogják a céged fejlődését.

CÉLUNK, HOGY

hatékonyabbá, sikeresebbé váljon a céged, a munkatársaid motiváltabbá és termelékenyebbé, Te magad, pedig stresszmentessé! Mivel minden ügyfél teljesen egyedi számunkra, ezért folyamatos törődést kapsz tőlünk, hogy ne érezd magad egyedül a cégedben és a lehető legsikeresebb legyen az együttműködés.

Azt akarjuk, hogy kerülj egy jobb állapotba Te, mint cégvezető!

vallalati-terkep-A4.jpg

KÍVÁNCSI VAGY, HOGY MIÉRT OLVASSA 10.000 CÉGVEZETŐ AZ ÜZLETI CIKKEINKET HETI 2 ALKALOMMAL?

Ezt mondták az olvasók:

,,Azonnal használható tudást kapok, amivel stabilabb lesz a cégem, és időt takarítok meg.''

Iratkozz fel kockázatmentesen az Online Magazinra a Nagyobb Stabilitás és a Több Szabadidő érdekében!

(Amilyen gyorsan feliratkoztál, olyan gyorsan tudsz leiratkozni is, bármikor!)

DIENES MANAGEMENT ACADEMY

3508 Miskolc, Futó u. 74.